NBA 2K11 kiterjesztett irányítás
- Zenmaster
- —
- 2010-08-02 09:51:33
Sokan sérelmezték a 2K10 sarkazási technológiáját. Szóval a 2K11-ben tényleg azt lehet érezni az egy helyben állás és irányváltoztatás esetében, hogy nem mozognak a lábak.
Az irányítás szempontjából sok nagy változtatásról esett szó, de a végén egy nagy változás lesz az azonnali és pontos válasz a kért mozgásra, ahelyett, hogy össze vissza nyomkodnátok a gombokat vagy a karokat. Ez igazából az jelenti, hogy a speciális mozgások kivitelezéséhez nem kell nagyon sok gombot lenyomni. Erről egyébként majd Mike Wang fog bővebben beszélni a későbbiekben.
A 2K11-ben tehát a fejlesztők szerint pehelykönnyű irányítás lesz, függetlenül attól, hogy véded-e a labdát vagy szemben állsz az ellenfeleddel. A cél az volt, hogy az AI és az összes NBA játékos mozgása hiteles legyen.
A második nagy terület, ami változni fog az irányítás szempontjából az a játékos által irányított védekezés. Tavaly egy új fejlesztő vette át ezt a témát és sokat tanult, majd idén egy sokkal rugalmasabb védekezési rendszert dolgozott ki, ami sokkal finomabb mozgásokra ad lehetőséget.
Ezen felül a fejlesztők teljesebbé kívánták tenni azt az élményt, amely a mondjuk egy jó blokkolás esetében érezhető, leginkább persze azokban az esetekben, amikor Lebront, Kobe vagy Wade-t szeditek le.
Az AI sokkal izmosabb lett támadás és védekezés esetén is. A fejlesztők sok időt töltöttek azzal, hogy a Fast break reakciókat javítsák, de sokkal okosabb lesz a gép az egyéb támadások esetén is.
Több mint 1000 egyedi játékvariációt raktak be a játékba,, amely így még hitelesebbé teszi a figurákat, de fejlesztették az AI-t is, hogy ne legyen túl könnyű dolgunk.
Amit eddig közzé tettek a játékról még egyelőre csak a jéghegy csúcsát jelenti. Az új dobásrendszer segítségével teljesen pontosan tudjuk majd a ziccerdobás közbeni cseleket bemutatni. A levegőbeni fizikai ütközéseket is fejlesztették, ami miatt azonnal tudunk majd reagálni. Ez a rendszer nem csak a levegőben működik majd, hanem például a támadó hibák esetében is.
A passzolás is egy olyan terület, ami nagy frissítésre szorult. A közeljövőben több videót is megosztanak majd velünk arról, hogy milyen módon differenciálták a jó és rossz passzolókat.
Szóval a jövőben is csöpögtetik majd az infókat a játékról rendesen.
| GalériaNba 2K11 |
|---|
| Kapcsolódó fórumok |
|---|
| Kapcsolódó galériák |
|---|
| Kapcsolódó hírek |
|---|
| « vissza a főoldalra |
|---|
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!
Adatlap
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Legfrissebb hírek
Legfrissebb letöltések
Nba 2K12 12.05.17. Hivatalos roster frissítés |
Nba 2K12 ESPN kijelzők patch |
Nba 2K12 Kevin Durant arc patch |
Nba 2K12 Jeff Green arc patch |
Nba 2K12 Spurs Playoffs pálya patch |

